9994


“ Azon bizonyosság ellenére,
amelyet környezetünk felfokozott materiális életnívójával
és az élet legalább olyan mértékben csökkent minőségével szolgáltat,
történelemszemléletünk optimista módon a “haladás” ideájára alapul;
régi, vagy távoli népek kultúráját a miénkhez viszonyítva “barbárnak”,
a magunkét viszont “civilizáltnak” nevezzük;
nem látjuk, hogy az ilyen előítéletek nagyon messze esnek a tényektől,
s valójában csak naiv vágyak.

A művészettörténész
valójában minden újabb korszakban
az őserő hanyatlását tapasztalja,
mely szentimentalizmussá vagy cinizmussá finomodik.
De mivel maga is szentimentális, materialista, cinikus,
vagyis röviden humanista,
csak arra képes gondolni, amit szeret,és azzal érvel,
hogy az ősi művész “azért rajzolt úgy”, mert jobban nem tudott;
hogy ő
( akinek a tudása a természetről
oly sokkal nagyobb és bensőségesebb volt,
mint a “civilizált” vagy “városi” emberé )
még nem tanulta meg,
hogyan kell a dolgokat látni,
nem ismerte az anatómiát és a perspektívát,
és ezért úgy rajzolt, mint egy gyermek!



… a legnagyobb alkotásoknak mindig absztrakt jellege van,
és a geometriai szépség platóni tételezését idéztük fel;
és azt mondtuk,
nosza, használjunk mi is absztrakt formulákat.
Nem vettünk tudomást arról,
hogy az absztrakt formula
az ősi művészet természetes hordozója volt,
a világ közös nyelve,
nem pedig személyes, vagy éppen helyi invenció.
Az absztrakció,
mint olyan iránt mutatkozó modern érdeklődés eredménye
– eltekintve a tartalmat és a közölhetőséget érintő kérdésektől –,
valójában az lett,
hogy kiiktatta a művészetban a felismerhetőséget,
és aligha az,
hogy módosította a még mindig esszenciálisan ábrázoló szándékot.

Személyes szimbolizmusok alakultak ki.
melyek nem alapulnak a dolgok és princípiumok közötti
természetes megfeleléseken,
sokkal inkább ideákra vonatkozó egyéni asszociációkon.
Ebből következik,
hogy minden absztrakt művészt
külön-külön “meg kell magyarázni”;
a művészet nem ideákat közvetít,
hanem mint ami a kortárs művészetből megmaradt,
csupán arra szolgál,hogy reakciókat provokáljon. “

Ananda Kentish Coomaraswamy